A Mont Blanc lábához kellett tervezenem egy házat. Nem készültem fel eléggé arra ami az alpesi síparadicsoimban várt rám. A hatóságokkal olyan meglepő dolgokról kellett egyeztetnem amiről hosszú karrierem során még soha, pedig terveztem már födrengés övezetbe, dzsungelbe meg sivatagba is nem egyszer.

CHAMONIX

A város neve Chamonix (ejtsd: Samonyi) azaz hivatalosan Chamonix-Mont-Blanc és az első síparadicsom volt az Alpokban. Itt tartották az első téli olimpiát. Kifogástalan alpesi üdülő város. Szezonban egymást tapossák az emberek, szezonon kívül nagy a nyugalom.  

A város legnagyobb látványossága értelemszerűen a Mont Blanc csúcs maga és a Deli-csúcs (Aiguille du Midi) ahova egy irdatlan libegővel (aka drótköteles felvonóval) lehet feljutni.

AZ ALAGÚT

A Mont Blanc híres 11,6 km-es alagútja Chamonix-ban lép ki a hegyből. 

Mi autóval érkeztünk a hírhedt alagúton keresztül ami Chamonix-nál ér véget a francia oldalon. 1999-ben itt volt az a bizonyos rettenetes tűzeset. Azóta nagyon sokat szigoritottak a szabályokon. Már a belépés is egy procedura önmagában. Saját rádióállomása van ami automatikusan bekapcsol ahogy behajtasz az alagútba és folyamatosan tájékoztat a forgalomról es az esetleges veszélyhelyzetekről. Tájékoztatanak a menekülő utakról és a párhuzamos mentesitő alagutról is. Vegyes érzéseket szül ez a nagy elövigyázatosság. Egyrészről picit nyomasztó másrészről megnyugtató. Azért egy nagyon picit fellélegzik az ember amikor kihajt Chamonix-ban, a másik végen.

A HÓ

Mikor először mentem megnézni a helyszínt tél volt ahogyan általában szokott lenni arrafelé. Így sikerült megtekintenem amikor kimutatja a foga fehérjét ez a környék.

A hó olyan mennyiségben és olyan váratlan csapott le, hogy amikor első nap érkeztünk a szállodába akkor normálisan volt havas minden másnap reggel a reggelinel  ez a kép tárult elénk.

Nekem ez már biztosan a nem-normálisan havas kategóriája.

Ez a barátságtalannak tűnő gesztus valójában nyilvan gyönyörű es lenyűgöz egy kellemes vendéglőből. Én nem vagyok egy hideg kedvelő szóval inkább melegből csodálom az ilyesmit.

A hóeltakarítás nagyon meg van szervezve. A városnak kötelessége nem csak az utcáról hanem a lakóház udvaráról is, egeszén a garázsig koppra mindent letakarítani. Ezt megkönnyítendő nincsenek kerítések és nincsenek zárva a kertek sem.

A havat a  járdákon kicsit kevésbé lelkesen takarítják. Volt olyan, hogy egy nő hosszú vékony pálcával szurkálta a havat. Meg is kérdeztem, hogy segíthetek e valamit de ő megrázó nyugalommal mondtak kedvesen, hogy: nem, csak leejtette a kocsikulcsát. A több mint egy méteres hóba.

Chamonixban nincs örök hó. Van tavasz amikor minden virágba borul és eszmeletlen gyönyörű az egész. Lenyűgözött ahogy az élet hatalmas erővel, szinte már dühödten utat tör magának és küzdve küzd mert pontosan érzi, hogy nagyon rövid idő adatott itt meg neki.

TERVEZÉS

Ez a telek Chamonix-n belül a legmagasabb építesi telek volt. Itt úgy kell házat tervezni, hogy a lavina veszélyt figyelembe kell venni ami teljesen különleges szerkezeti rendszert ír elő. A faházakat amiket látunk itt, Savoyában azokat is vasbetonból epítik és a fa rajta csak külső burkolat. Mondhatjuk, hogy dísz. Manapság már nem szabad fából építkezni de annyira komplex és brutális teherbírású szerkezet kellett hozzá hogy nem is érné meg.

A mi esetünkben ez az egész egy kicsit bonyolultabb volt mert nem csak a lavinaveszélyt kellett figyelembe venni hanem az úgynevezett “Nagy Glecsert” is.

Pont e fölött a telek felett lóg le a Mont Blanc-ról. Ezekkel előfordul, hogy “kiszakadnak”. Ez úgy fest, hogy amiket bedarált: fa, szikla vagy akár egész erdő az ott van belefagyva mint egy jégkása és jön lefelé 1000 évek alatt. Ahogy érkezik lefele megolvadhat a kérge, átszakad és a benne lévő trutymó kizúdul és úgy mint a lavina elkezd lefelé zuhogni minden tartalma. Ez a legveszélyesebb dolog ami itt tud történni. Ezért az erre a telekre tervezett épületnek a szokásosnál is komolyabb biztonsági előírásoknak kell megfelelni. Jópár 3000 kiló per négyzetmétert kellett tudni a falaknak elbírni.

Az érintett iranyból nem lehet ablak és egy csomó egyéb különleges előírásnak kell megfelelni. Nem volt egyszerű megszerezni az engedélyt. Több mint egy évig tartott. A katasztrófavédelemnél kellett egyeztetni. A muszaki megoldasok ellenörzese tartott a projektben talan a legtovabb. Időnként szinte remenytelenul elhúzódnak tűnt míg végre sikerült megegyezni a termeszeti csapások minőségét illetően az adott helyszínen. 

A tervezés hagyományos része is elég eltérő volt a megszokottól. Környek nyilvan elég erős irányvonalat ad. Ez a terület pedig kiemelten védett, tehát a savoyai kultúrát őrzik és  a modernnek szánt épületeknek is a klasszikus építeszet elemeit kell használnia. Karakterben kell épiteni ezeket a klasszikus chalet-kat amik a jellemző alpesi házak.

Volt egy főépítész szerű figura amit úgy hívnak itt, hogy “tanácsadó építész”. Végig követte a munkánkat és többször egyeztetünk is. Ahhoz, hogy jól közelítsük a stílust sokat tett hozzá. Tanácsokkal látott el, anyagokat és hagyományos technikákat mutatott, történelemről mesélt.

Olyasmi volt mint egy kedves tanár bácsi. Mi inkább a vizsgáztatós hangnemhez vagyunk hozzászokva a hatóságok részéről. 

Úgy általában elmondhatjuk, hogy nem tapasztaltunk ellenségeskedést külföldi tervezőként annak ellenére, hogy ez egy kiemelten védett területen épülő ingatlan. Nagyon pozitívnak éreztem a hatóság hozzáállása.

Jelenleg épül az épület.

KAJA/KULTÚRA

Érdekes, hogy az időjárás mennyire befolyásolja kultúrát. Itt Savoyában a belső a terek tipikusan nagyon otthonosak és megjelenésükben is sugározzák a meleget. Fa, textil, réz, mély, természetes színek, szinte magukban melengetik az embert. Ez teljesen érthető tekintve az általános időjárási helyzetet.

A hagyományos ételek tipikusan nagyon kalóriadúsak a környéken. Nyilván ma már autóval közlekedik mindenki de akkoriban amikor kialakultak ezek a települések akkor nagyon kellett az anyag meg az erő, hogy az ember a mindennapjait menedzselje errefelé. A kamra szerü alpesi boltok mindig lenyűgöztek.

Elég jellemző történet volt, hogy egy nagyon kedves, hangulatos vendéglőbe beültünk és én szokasomhoz híven valami könnyű ételt szerettem volna enni. Találtam egy olyat, hogy “helyi saláta”. Kikértem. Annak rendje és módja szerint megérkezett a pincér egy mélytányérral ami tele volt friss zöldségekkel. Ez idáig rendben is lett volna, de a másik kezébe észre se vettem, hogy van egy serpenyő amiben sercegve úszott egy nagy adag szalonna egy még nagyobb adag zsírban.És ekkor a pincer fürge, gyakorlott mozdulattal bele borította az égő zsírt szalonnástul a salátámba. Majd mint aki jól végezte dolgát mosolyogva távozott. Én meg döbbent rémülettel nézett  zsírban fürdő, haldokló zöldségeimet. 

Sokszor jartam Chamonix-ban de nem találtam olyan salátát vagy akár bármilyen ételt amibe ne lenne szalonna. A krumplis-sajtos etelek is gyakoriak a nem diétás oldalon. Sajtos mártásos krumpli szalonnával nagyon megy. Persze mindez valójában nagyon finom volt. Végül el ne feledkezzünk a fő alepsi csodáról a Fondue-ről sem, az olvasztott sajtba mártogatott kenyér gyönyörűségéről.

Tehát bor, zsír, sajt optimálisan épp érrendszerrel érdemes érkezni erre a gyönyörű helyre.