Gyakran van az az érzésem, hogy egy Emir Kusturica filmben tévedtem el. De az autentikus csomagot egy hűvös, kora tavaszi 3 napos délszláv kirándulásom kaptam meg.

Néha visszüt, hogy rutinból utazok. Nem igazán készülök rá, ha menni kell. Egy erősebb balkáni beöntést kaptam, amikor egy napon nem figyeltem eléggé, hogy Montenegróba vagy Szerbiába megyek éppen.

Egy étterem-panzió tervezésére kért fel régi, szerb származású ügyfelem. Ott lent, amit ők csak úgy neveznek, hogy: YUGÓ.

Ahogy ez lenni szokott, elküldte a repülőjegyet az irodába pár héttel az indulás előtt. Nem szoktam ezekkel kapcsolatban sokat kutakodni, max az indulás előtti napon megkeresem a jegyet.

2 nappal a felszállás előtt hívott, hogy akkor minden oké-e? Persze, minden, csak egy hangyányit izgulok, mivel még sosem jártam Szerbiában. Meglepetésemre azt mondta, hogy emiatt igazán nem kell aggódnom, mivel Montenegróba megyek. Valóban. A jegyen fel volt tüntetve a montenegrói főváros neve, de úgy fest, annyira sem vagyok ismerős arrafele, mint ahogy gondoltam. A város nevét direkt nem írom le, hogy mindenki a lelkébe nézhessen és megállapíthassa, mennyire ismeri a délszláv államokat.

Nem volt egy nagy repülő út. Az Európában szokásos 1,5-2 órás repülés. Nagyon fel se készültem, tekintve csak két éjszakát töltök majd ott. Pár apróság a táskába és indulás. A reptéren se kajáltam vagy ittam, tudtam, hogy ha megérkeztem, akkor majd biztos beülünk valahova, mint általában, és majd akkor ebédelek.

Ahogy leszálltunk a montenegrói repülőtéren esemény nélkül kijutottam és a megrendelő ott várt a kocsijában. Bezuttyantam. Mivel már éhes kezdtem lenni, kérdeztem, hogy milyen messze van a hely, ahova megyünk. Nyugodtan mondta, hogy 4-5 óra autóval. Ott egy kicsit azert megroggyantam, mert kiderült, hogy se nem Szerbiába se nem Montenegróba viszont Bosznia-Hercegovinába megyek... csak autóval.

Kora tavaszi idő volt. Csípősen hideg van ilyenkor ott, a hegyek között. A táj még így is gyönyörű, Toscanával vetekszik. Így a hosszú éhkoppon étlen-szomjan eltöltött úton azért kárpótolva éreztem magam. Kalandos egy ilyen utazas.

A idevalosiak ugy tekintenek ezekre a teruletekre mintha még minig egyazon ország lenne. Persze van határ gépfegyveres határorokkel mas a vallas, mas a nyelv, de meg a penznem is elterö megis otthon vannak sokan mindegyik orszagban.

Útközben az emlegetett Emir Kusturica egykori házát is láttuk amit  amit annak idejen filmforgatasi helyszinként is használtak. Ő is előszeretettel hivatkozika térségre egységesen Yugó néven.

Megérkeztünk célállomásunkra, gyorsan megnéztük a telket és végre betértünk egy etterembe.

Legnagyobb örömöre egy hatalmas kupac bárányt raktak le elénk seperc alatt.

Másnap reggel a tündéri kisváros, Trebinje...

...tündéri terecskéjén egy tündéri kávézó/borozóban reggeliztünk. Itt gyorsan megemlíteném, hogy nagyon jók ott a borok, ez a vulkáni talaj nagyon kedvez a bortermelésnek

Ez a különleges hangulatú vendéglő arról híres, hogy egy élő, többszáz éves szőllőtőke köré építették ami ma is nő folyamatosan. Az első képen lehet látni a tőke tövét a másikon meg ahogy fent tavozik az egységből és tovább kapaszkodik, kint az erkélyeken.

Itt találkoztunk az adaptáló építésziroda vezetőjével. Bőven volt időm reggelizni a kollega egy alaposan elkesett. Amikor megjött, kikért egy pohár bort és egy felest, felhajtotta és mintha mi sem történt volna, elkezdtünk az egyeztetést. 20 perc alatt átbeszéltük a lényeget, kirendelt még egy pohár bort és még egy felest. Azt is felhajtotta és mondta, hogy akkor Ön indul is. Viccesen kérdeztem, hogy ugye közel van az irodája, így nem gond a gyaloglás. Azt mondta, hogy nincs az messze: 120 km csak, autóval gyorsan ott van. Mondja ezt két feles és két pohár bor után egy olyan helyen, ahol így néz ki egy átlag kanyar:

Mi is visszaindultunk Montenegróba arra a bizonyos bő 4 órás útra a hegyeken át.

Montenegró fővárosában egy kellemes apartmant bérelt nekem a megrendelőm.

Rendeltünk nekem taxit reggelre is. Hajnali 5:30-kor indult vissza a gépem Budapestre, így 3-kor keltem, hogy időben érjek ki. Ez a környék is nagyon dimbes-dombos, így a szálloda is egy domb tetején állt. Amikor kimentem, a taxi már ott várt, a sofőr békésen aludt. Bekopogtam az ablakon. Ő pikk-pakk felébredt és széles mosollyal kiugrott a kocsiból, hogy berakja a csomagtartóba a kisbőröndömet. Viszont neki is nagyon korán volt még, mert alig vette észre, hogy sokkal gyorsabban ért a csomagtartóhoz, mint általában, mivel nem húzta be a kéziféket és az autó vidáman elindult a lejtőn. Baromi hideg volt. Miközben a sofőr kergette a kocsit a meredek úton, csak az járt a fejemben, hogy ha ez most összetöri a kocsit, akkor honnan szerezek itt hajnalban egy másikat. És vajon az milyen gyorsan érkezik majd meg? De szerencsére a sofőrnek sikerült megzabolázni a Skodát és mintha mi sem történt volna, visszakanyarodott hozzám és elindulhattunk a repülőtérre.

Fáradt voltam, zavart a nagy hideg is, gyakorlatilag éjszaka volt még. Egyből megnyugodtam, ahogy a repülőtér épülete körvonalazódott a távolban. Gondoltam, beülök egy jó meleg helyre, megiszom egy forró teát és akkor már csak üldögélnem kell hazaig a melegben.

FOTÓ: Google Street View - ilyen nappal a reptér

Kb 4:00 lehetett. Kiszáltam. Kifizettem a taxit. A taxis elpöfögött, és tűnt fel, hogy vak sötét van. Pár ember álldogált a reptér bejárati ajtaja előtt, és az üvegfalon át semmilyen fény nem tört át a sötét, fagyos éjszakába. Ez így félálomban elég rossz érzés volt, de megráztam magam, és elindultam a kapu felé vonulva váltotta fel a balsejtelmet a felismerés, hogy ez a repülőtér bizony be van zárva... Soha életemben nem láttam még bezárat nemzetközi repülőteret. Most jó sok időm volt megnézni, mert bő fél órán át fagyoskodtunk a délszláv éjszakában az egyre duzzadó utaznivágyó közönséggel, akik ahogy nőtt a volumen, egyre hangosabban és szorgalmasabban anyáztak a megfagyás szélén. A leghangosabb egy 10 fős amerikai csoport volt, akik megállás nélkül vadul káromkodva verték az üvegajtót, de senki nem felelt. Mint kiderült, ezt a nemzetközi repülőteret bezárják éjszakára... mint egy kocsmát vagy bármilyen egyéb szolgóltató helyet. A repülőgépem indulása előtt fél órával nyitotta ki a repteret egy álmos szemű őr.

Persze csak külföldiek futottak rá erre. A helyiek pontosan, nyitásra érkeztek.

Kedves emberek, gyönyörü természet, jó levegő, jó borok, váratlan kalandok és remek ételek mellet a balkáni lazaság az ami nélkül nem is lenne Yugó a Yugó.

FOTÓ: Csikós Mihály