Házak. Dolgok. Emberek.

0.5-ös ceruzával a világ körül avagy Csikós Mihály utazóblogja

2015. már 25.

Kijevből Moszkvába

írta: Csikós Mihály
Kijevből Moszkvába

moszkvaba2.jpg

Bár életem során sokszor utaztam Moszkvába, a múltkori vízumos beszámolóm  eszembe juttatott egy régi storyt, amikor is szintén összetett kihívások elé állított az orosz főváros megközelítése. Még a nyolcvanas évek vége felé Kijevben voltam, egy akkoriban még unikálisnak számító pizzériát terveztem oda, a Papa Carlo-t. Az étterem tulajdonosa leszervezett nekem meglepetésszerűen egy találkozót az egyik rokonával, aki házat szeretett volna Moszkvában, de nem volt repülőjegyem, hogy csak úgy  átugorjak . Azt mondta a tulajdonos: nem ügy, elintézzük. Akkor még nem tudtam, hogy ezt úgy érti, ahogy csak Kusturica tudná megálmodni.

...

Tovább Szólj hozzá

ukrajna oroszország story moszkva kaland kijev szovjetunio

2015. már 24.

Szaúd-Arábia 2015

írta: Csikós Mihály
Szaúd-Arábia 2015

szaudmain.jpg

Itt született Mohamed és itt született meg az iszlám, az egyik legszigorúbb vallás. Valószínűleg sehol sem veszik olyan komolyan, mint Szaúd-Arábiában, hiszen ide nyúlnak vissza a gyökerek. Turizmus egyáltalán nincs. Belépni üzleti ügyben szabad, meghívólevéllel, illetve bonyolult vízum ügyintézési procedúrát követően. Így érkeztem én is.

...

Tovább Szólj hozzá

vízum kultúra utazás vallás közel kelet Szaud Arábia

2015. már 23.

Saigon-Moszkva tengely

írta: Csikós Mihály
Saigon-Moszkva tengely

img_2087_net.jpg

Vietnámban, Francia-Indokína egykori fővárosában, Dalatban terveztem egy házat , annak művezetésén jártam kint. A munka végeztével már visszatértünk Saigonba, két nappal a haza út előtt, amikor egyik orosz megrendelőm hívott telefonon, hogy megtalálták a  megfelelő telket a tervezendő házukhoz és be tudnék-e ugrani Moszkvába, hogy megnézzem. Mit mondhat ilyenkor az ember? Azt, hogy persze .

...

Tovább Szólj hozzá

vízum utazás történet érdekesség távol kelet saigon vietnám dalat

süti beállítások módosítása